EmlékezésJúnius 4. A történelmi egyházak részvételével trianoni nemzeti tragédiára emlékeztek a résztvevők az I. Béla téren az egykori országzászló emlékműnél. Június 13. Szekszárd Megyei Jogú Város tisztelettel emlékezett nagy szülöttje, Dienes Valéria (Szekszárd, 1879. május 25 �Budapest, 1978. június 8.) halálának 25. évfordulójára. A megemlékezés részese volt fia, Dienes Gedeon is. Június 27. A szekszárdi polgármesteri hivatal hatodik alkalommal rendezte meg Szekszárdon a Szent László Napot. Ekkor került sor ünnepélyes keretben a Béla téren a Szent László szobor felavatására. Október 19. 75 éves lenne címmel a 2002-ben elhunyt K. Balog János nyugalmazott levéltár-igazgatóra emlékeztek munkásságát bemutató emlékülés keretében a Tolna Megyei Levéltár rendezvényének résztvevői. Előadók Cserna Anna főlevéltáros, dr. Braun Sándorné főlevéltáros, dr. Dobos Gyula igazgató-főlevéltáros, Ruzsa Éva főlevéltáros voltak. Október 23. Nemzeti ünnepünkön műsoros megemlékezésekre került sor az 56-os kopjafánál és az emlékműnél. November 5. Babits Mihályra emlékezett Szekszárdon az eszHíd és az Összkéz Művészeti Egyesület a költő születésének 120. évfordulóján a szülőháznál, majd a nevezetes présháznál. A 120 éves évforduló alkalmából emléktábla került a költő őseinek présházára. Jelen volt Pomogáts Béla irodalomtörténész. Az emléktábla Tövisháti András szobrász-restaurátor alkotása. December 22. Mészöly Miklós író, műfordító emlékére táblát avattak szülőháza falán. Jelen volt Polcz Alaine is, az író özvegye. Az emléktábla alkotója: Tövisháti András. Vissza Aranykönyv 2003-hoz
|