VIS NOVA pályázatSzekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának lehetősége nyílt arra, hogy csatlakozzon a CENTRAL EUROPE program keretében megvalósuló “VIS NOVA” elnevezésű Európai Uniós, több régiót felölelő projektben való részvételre. CENTRAL EUROPE egy olyan európai uniós program, mely az Innováció, Infrastrukturális fejlesztések, Környezetvédelem és a Városok és Régiók Versenyképességének és Vonzerejének Növelése témakörében támogatja a Közép-Európa országok közötti együttműködést. A program keretében 231 Millió EUR fordítható transznacionális együttműködések támogatására. A programban a közép-európai országok részvételével (Ausztria, Csehország, Németország, Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia) a köz- és magánszektor bevonásával valósulhatnak meg projektek. A korábbi Interreg III B Cityregio II. pályázat keretében a Dél-dunántúli régió három megyei jogú városa (Pécs, Kaposvár, Szekszárd) – a Dél-dunántúli Terület- és Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft. (továbbiakban: DDTG Nonprofit Kft.) technikai segítségnyújtása mellett – közös együttműködéssel jelentős eredményeket ért el a regionális klaszterszervezetek létrehozásában és működésük segítésében. A sikeres együttműködés elismeréseként a német partner, a Lipcsei régió projektszervezete, az Aufbauwerk Region Leipzig GmbH felkérte városunkat és a DDTG Nonprofit Kft.-t a VIS NOVA nevű környezetbarát technológiák és tevékenységek támogatását célzó pályázatukon partnerként való részvételre. A környezetbarát technológiák nemcsak a vonzó környezet kialakításához szükségesek Közép-Európa számára, hanem egy fenntartható gazdasági fejlődés piacát is jelentik. A területi együttműködés ebből a szempontból komoly lehetőségeket rejt, és kiváló terepe a jól működő gyakorlatok megosztásának is. A projektben együttműködő partnerek tapasztalatcsere útján, illetve külső szakértők bevonásával közösen tanulmányokat és ezekre alapozva innovatív megoldásokat dolgoznak ki, melyeket ezt követően kifejezetten az egyes partner régiók adottságaihoz alakítják. A tanulmányok eredményeként egy kis léptékű beruházás keretében kísérleti projektek kerülnek kialakításra és bemutatásra minden egyes partner régióban. A projektben részt vevők célja, hogy más országok számára referenciaként szolgáljanak, illetve ösztönözzék a többi európai régió szereplőjét is a környezettudatos energiafelhasználásra. A projekt fő célcsoportjai elsősorban a kis- és közepes méretű vállalkozások, tudományos és érdekképviseleti szervek, valamint a helyi lakosság. A VIS NOVA ezen túlmenően olyan fenntartható struktúra létrehozását is megcélozza, mely a későbbiekben is nyomon követi a megfogalmazott célok teljesülését. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. segítségével elkészítette saját pályázati koncepcióját. A koncepcióban Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata által létrehozandó Sport- és Szabadidő Centrum (meglévő és új létesítmények) fűtés, használati melegvíz biztosítás, illetve fürdő melegvíz ellátás energia szükségletét tervezzük alternatív energiák felhasználásával lefedni. A beépítésre kerülő alternatív megoldások: - Geotermikus energia (mélyfuratú kutak + hőszivattyúk: meleg víz előállítására) - Napenergia (napelemek – elektromos energia előállítására) A pályázat megvalósítási szakasza 2011 és 2014 között zajlik, a projekt időtartama 42 hónap. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetése 285 400 EUR, melynek 85%-a uniós forrásból, 10%-a automatikusan hazai társfinanszírozásból, 5% pedig saját forrásból kerül finanszírozásra.
|